Baleset....

Soha! Soha az életben nem gondoltam volna, hogy egyszer.. Egyszer ilyen történhet... Velem. Velünk.Biztos vagyok abban, hogy erre senki nem számított. Biztos vagyok abban is, hogy mindenkit megrázott a dolog, hiszen együtt "éltük" a mindennapjainkat. Mindenki reménykedik.
A történet egyszerű és rövid. De mindig mindent az elején kell elkezdeni.
Szokványos nap.Poénkodás. Áskálódás. Kedvesség. Bunkózás. Nap vége van már. Már csak egy raklap és mehetünk haza. Mindenki fáradt. Mindenki vágy már haza. A traktor kanyarodik. Ő rajta ül a Limbón. Szokásos látvány.A kereket rúgdossa. A következő pillanatban már a kerék alatt fekszik. Mindenki kiabál, siet a segítségére. Vérzik. Nagyon vérzik. Hívják a mentőket, a főnököt.a mentősök hívtak helikopert. Nekünk kellett várni. Borzalmas volt. Bár szerintem annak lehetett a legszörnyűbb, aki ott volt közvetlen mellette. Kiborultam. Mindenki ki volt borulva. Az volt a legnagyobb szerencséje, hogy voltak a csapatainkban egyészségügyisek. Mi lett volna vele nélkülük??Még vagy fél órán át itt stabilizálták az állapotát, Majd csak utána tették fel a gépre. Ő már jó kezekben van. Mindenki reménykedik.Fél, hogy nem éli túl, DE NEKÜNK SZÜKSÉGÜNK VAN RÁ!!!