-Szereted?

-Igen de nem szerelemből.Ha azt mondanám hogy szerelmes vagyok belé akkor hazudnék mert nem vagyok az. De szimpla egyszerű szeretet érzek iránta. azért nem mondom azt hogy nem érzek semmit iránta mert akkor ez is hazugság lenne.

-Akkor miért vagy vele?

-Fogalmam sincs. Addig még nem voltunk együtt addig borzasztóan szerettem vele lenni. Most is jó lenne vele lenni. De már nem beszélgetünk annyit. Már nem ismerem annyira. Igazából egyáltalán nem ismerem:/

-Szeretnéd megismerni?

-Persze hogy szeretném megismerni. Csak tudod nem nagyon enged a közelébe. Olyan mintha ő nem szeretné hogy megismerjem. Lehet hogy énis tehetek erről. Lehet hogy félek.

-Mitől félsz?

-Hát ettől az egésztől. Régen mindig határokat szabtam magamnak mert tudtam hogy kell. Szükségem volt rá. Ha nem lettek volna a határok akkor teljesen másképp látnám most a dolgokat. De ez így alakult. A félelmem benne van minden érintésben, csókban, mozdulatban. Még nem megy nekem. Időre van szükségem.

-Mennyi időre?

-Nemtudom. Lehet hogy csak pár nap. Lehet hogy egy hét. De lehet hogy tovább tart. Attól tartok ha tovább tartana akkor búcsút inthetek neki.

-Ha ez történne akkor lehet hogy neki nem voltál annyira fontos személy. Nemde?

-De igazad van. Tudod ha vége lenne kicsit szomorú lennék, de könnyeket nem hullatnék. Még nem találkoztam olyan emberrel aki megérdemelte volna hogy én egy könnycseppet is ejtsek miatta.

Úgy várom azt anapot, mikor majd érzed, hogy hiányzik az az apróság az életedből, amit más nemadhat meg, mikor rádöbbensz, hogy el kell mondanod, és mikor majd kopogtatsz,én pedig beengedlek...