egy hónap...

elég hosszú idő a büntetéshez... elég hosszú idő a gondolkodáshoz... elég hosszú idő hogy az irántad érzett gyengéd érzelmeim undorrá, és legfőképp gyűlöletté alakuljanak ki.. gyűlöletté amiről soha nem hittem volna hogy irántad valaha is érezni fogok... és mégis... 

már nem vagy olyan sűrűn az álmaim főhőse.. ami azt jelenti hogy egyre többet tudok aludni, és nem ébredek fel túl korán.. nagyjából kipihenem magam... tudod... végre visszakaptam azt a személyt akinek elmondhattam a legmélyebben ülő fájdalmaimat... és nem volt nehéz neki elmondanom... mindent elmondtam neki... azt hogy mennyire szerettelek.. hogy mennyire vágytam rád... hogy mennyire szükségem volt rád...


Szeretlek de nem téged... nem azt aki lett belőled.. nem.. nem a szörnyet.. az amivé váltál gyűlölöm, mert az nem te vagy hanem valami torz másolatod, akiben semmi érzelem nincs.. Szeretem azt az embert akit az emlékeim megörzött... a kedves, ragyogó szemű, mindig mosolygó fiút, aki átölel és homlokon csókol... aki elvitt a Rám-szakadékhoz kirándulni mert meg akarta nekem mutatni azt a helyet ami gyermekkorában annyira megragadta.. azt a fiút szeretem aki azért képes volt hajnal kettőkor kirángatni az apukáját az ágyból hogy eljöjjön hozzám és elmondja hogy mennyire szeret és hiányzom neki és hogy menjek haza hozzá... Mert ha vele vagyok akkor minden rendben van...

de ez az ember nem létezik már... MEGHALT... és nekem szörnyen hiányzik...a másik FELEM....





"Tudom, hogy gyakran bosszankodsz miattam (...). Akármit csinálok vagy mondok, feldühít. Nem tudom, miért van ez így, hiszen annyira igyekszem a kedvedre tenni; de mégis hiszem, hogy valami igazit jelentek neked. Az ember nem dühös olyanokra, akik nem számítanak."