lám...

már megint elfogott a hiánya. már megint csak rá tudok gondolni. már megint azt kívánom jussak végre az eszébe. már megint bőghetnékem van mert ő nincs itt velem. 
tudom hogy butaság. tudom hogy abba kéne már hagynom a rinyálást. tudom hogy hülye vagyok meg gáz már az hogy folyton csak róla írok. de nem tehetek róla. ő volt az ÉLETEM!
furcsa hogy úgy kell gondolnom rá mintha már nem is létezne. mintha egy nagyon hosszú álomból  ébredtem volna. csak hirtelen szertefoszlott. és ennyi vége nincs tovább... kidurrant mint egy óriási léggömb és soha nem fogom megtudni pontosan miért.. 

pedig a legjobb dolog tudni a miért-ekre a választ...


vajon egyszer megkapom? talán még nem lesz túl késő? talán....